Szemét ügyek ügyosztálya

A XII. kerület kutyaügyileg nagyon figyel a részletekre. Tapasztalatból mondhatom, hogy itt a környező kerületeknél gyakrabban botlunk kutyagumi- gyűjtő kukába, és még arra is figyel a „köztisztasági vállalat”, hogy legyen elég diszkrét fekete zacskó a badellák oldalán. No, nem mintha ezzel teljes mértékben meg tudnák oldani, hogy bizonyos, itt meg nem nevezett okok miatt ne kelljen időnként sasszézva közlekedni a járdán, de hiszem, enélkül még áldatlanabb lenne a helyzet.

Nos, egy ilyen kuka, pontosabban a mellé kihelyezett tekercsnyi fekete zacskó történetünk egyik szereplője. A másik – egyértelműen magáénak követelve a dominanciát – egy viszonylag jól szituált budai idős asszony, párducmintás nejloncekkerrel a karján.

Főhősünk szerda reggel a kutya kuka mellől egy teljes tekercs – egyéb célra rendszeresített zacskót – emelt le és tett a már említett párducmintás nejlonszatyrába. Hogy egy egész, frissen kipakolt rollnit gyűrt be a táskába, az onnan is látszott, hogy a tekercs rögzítésére szolgáló celluxot azon melegében tépte le és dobta el. Szóval, tettenérés volt ez a javából. Mert, hogy véleményem szerint ezt lopásnak hívják, bár a kárösszeg mindössze 300-400 forintot tehetett ki.

Magamban morogtam, de nem szóltam az asszonynak, egészen addig, míg útjainkat egy zöldségesnél nem keresztezte a sors. Akkor már megjegyeztem: talán nem biztos, hogy az idős hölgynek készítették oda a szóban forgó gurigányi nejlont. (Az ebben található nejlontasakok ráadásul egyébként oly’ aprókák, hogy max. a fagyasztóban vagy kisebb kozmetikai kukákban használhatók)

A polgárasszonyok jól fejlett önérzetével kérte ki magának a gyanúsítást, majd látván, hogy nehéz cáfolni a cáfolhatatlant, egy kövér hazugsággal fejelte meg védőbeszédét, mondván: épp csak 6 (!) darab volt a papírhengeren. (Mert, hogy az utcán a tekercs elemelése és táskába gyömöszölése közben még arra is volt ideje, hogy az originál csomag minden egyes darabját végigszámolja!) Majd nagy dohogva, a tisztesség félrecsúszott glóriáját feje fölött kissé megigazítva kiviharzott a boltból. Nyilván nagyon megbántottam…

Mi ebből a tanulság?

Semmi. Hacsak annyi nem, hogy az ilyen végtelenül önérzetes, a máséhoz – és ide értve a nagy közöst is – egyedi módon viszonyuló emberek egy-egy hajléktalan vagy agyontetovált fiatal láttán erősebben szorítják a hónuk alá a táskájukat. Mert hiszik, a szokatlan, vagy számukra gyanús, az átlagtól kicsit is eltérő külső egyet jelent a lopással, a bűnnel. Erkölcsi magasságukból el- és megítélnek másokat, miközben saját tettük felett megengedőn szemet hunynak, sőt felháborodnak, ha bűnöcskéikkel szembesítik őket.

Kihúzzák magukat, kerülik pillantásunkat és egy kicsit erősebben magukhoz szorítják a párducmintás nejloncekkert. Benne a lopott holmival…