Nostradamus a négyeshatoson

Az ég két marokkal szórja aranyát. Télvíz idején ritka az ilyen szemet hunyorogtató napsütés. A begördülő sárga Combino szinte világít a fényárban.

Az imént még a megállóban várakozó szürke massza lassanként felveszi az utastér formáját és elindul a jármű. A Margit hídon haladunk. A szép, komoly épületekkel szegélyezett Dunát a villamos ablaka 16:9-es képpé vágja, de senki sem lázad a porciózott látvány ellen. Belül a teret halk moraj tölti be, mígnem hátulról egy erős férfihang hasít a levegőbe.

Alig harmincas fiatalember ül a kék ülésen és hangosan magyaráz a szemben ülőnek. A heves diskurzusból ítélve utastársával nincsenek egy véleményen.

Választékosan, ám egyre nagyobb hangerővel védi igazát mikor a zsidók világuralmáról, a Warner Bros Filmstúdió végnapjairól, nagyhatalmak kisded játszmáiról értekezik. De a cselszövések, piti háttéralkuk Párkái őt, a bennfentest, a négyeshatos Nostradamusát nem téveszthetik meg.

Vehemensen magyaráz a némán kétkedő szemköztinek titkos paktumokat kötő politikusokról, globális konspirációról, a küszöbön álló apokalipszisről.

A Napot felhő takarja el, a villamosra sötét madárként telepszik a világvége. Mire magunkhoz vesszük aznapi végítélet dózisunkat, a jármű befut a Nyugatihoz.

Könnyű szél fúj. Elhúz mellettünk a villamos, ablakai az utasok látványát 16:9-es pillanatképekre szabdalják.

A férfiét is, aki a szemközti üres üléshez beszél.