Névtelenül

Van Audrey Hepburn-nek egy gyönyörű, minden pátoszt nélkülöző mondása. ” Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.” És a menetrend szerint most startoló vásárlási hajrában ezzel a mondattal akár le is tudhatnám ezt a jótékonysággal kapcsolatos írásomat. De nem tehetem.

Jótékonyság. Nem szeretem ezt a szót. Nem magával a mögöttes tartalommal van bajom, inkább azzal az évtizedek alatt rárakódott mázzal, amitől ez a valaha nagyon is nemes ügy mostanra más lett…

Amit viszont még kevésbé szenvedhetek, az az „adományozási aktushoz” odaállított kamera, a spontán módon előre kirendelt újságíró had, a nyomdában hetekkel előre legyártatott, három méterszer másfél méteres karton adománycsekk…

Indul a verkli. Közeledik a karácsony. Ilyentájt mindannyiunkban (legalábbis a többségben) feléled valami önjavító szándék, hogy ha már egész évben eléggé megkérdőjelezhető volt filantrópságunk, legalább december végére iparkodjunk egy kicsit emberségesebbé válni.

Így aztán, hogy jobb embernek érezhessék magukat, az adományszezon celebjei, Móra Ferenccel szólva „keresnek valami alkalmi kis rongyost”, akin látványosan segíthetnek. A szándék dicső, a körítés bazári.

Mert mi szokott ilyenkor történni? A PR csapat kiválaszt valaki támogatandót, majd a teljes magyar médiát tetemre hívva egy adományátadási ceremóniát szervez. Forog a kamera, villognak a vakuk és a lézerrel fehérített fogak, hogy mindenki láthassa: az adományozó hűdenagyon empatikus.

Közben, tán’ észre sem veszi, hogy reklámfelületként használja mások nyomorát. Nem kérdve, vajon a túloldalon álló is akarja-e ezt a felhajtást? Vajon ő is közhírré kívánja tenni helyzetét? Még akkor is, ha a néhai önbecsülésében ez a cécó már nemigen tesz kárt…

Mielőtt még félreérthető lennék, gyorsan leszögezem: ez a fajta PR-jótevőség nem függ sem ideológiától, sem politikai irányultságtól. Hogy úgy mondjam, a dolog sajnálatosan pártsemleges. Ellenben erőteljesen meghatározza az emberi habitus. A tartás. Az, hogy elegendő-e számomra az ellenszolgáltatás nélküli adás, a segítés önző öröme, vagy csak úgy tudok tekinteni a dologra, mint önnön fényezésem profi marketing eszközére.

Azon névtelen vagy nagyon is neves adományozók, valódi jótevők előtt hajtok most fejet, akik pár forinttal vagy akár egy kisebb vagyonnal (az összeg tulajdonképpen mindegy is) állnak egy számukra fontos ügy mellé, csak úgy, a médián kívül. Az ő nevük nem kerül címlapokra, nem készül róluk óriásposzter, nem interjúvolják meg őket a híradóban. Még csak az adomány átadása után eléjük tolt névsort sem írják alá.
Nekik épp elég fizetség az, hogy megtehették.