Móricka az Operában

A napilap címoldalán a hatalmas kép: egy vékonydongájú, olcsó öltönyös férfi, aki épp kilép az Operaházból. Arcát a napfénybe fordítja, mosolya olyan széles, hogy jóformán csak egy kétkolumnás cikkben férne el. Talán ő a boldogság, a szabadság allegóriája.

A brigádvezető szurtos kezével Konkoly Mór orra elé tolja a friss újságot. – Híres lettél, Móricka, benne vagy az újságba’! – mondja, aztán fennhangon olvasni kezdi a tudósítást…

“Erkel Ferenc remekműve, a Bánk bán a népért felelősséget vállaló, a kizsákmányoló idegen hatalom ellen fellépő igaz hazafi példaképét állította a brigád tagjai elé. Konkoly Mór elvtárs ragyogó tekintete, melyet fotósunk a kijáratnál megörökített, hűen tükrözi azt az új típusú öntudatot, amely a művészet erejével vértezi fel a szocializmus építőit a mindennapi küzdelmekhez.”

Az olajos ruhás férfiak körülállják a brigádvezetőt és pipiskedve lesnek bele az újságba. Hát végtére is egy közülük valóról, a félszeg, de elviselhetetlen lábszagú Mórickáról van benne szó. A címlapsztárrá nemesedett Konkoly viszont csak egy halvány mosolyt ereszt meg a hírre. Jól tudja ő, mi történt, meg azt is, hogy titkát megtartja magának.

Hogyne emlékezne arra a napra, amikor a rozoga busszal a szocialista brigád tagjai, oldalbordájukkal együtt bevették Budapestet. Kulturális körutazásra szólt a jegyük Nemzeti Galériástul, Szépművészeti Múzeumostul, Vidámparkostul, Operaházastul. Persze, időközben, csak hogy a törékeny férfi lelket ráhangolják az előttük álló élményekre, Zalai Pista csomagjából előkerült egy nagy üveg almapálinka.

Főhősünk is ott feszengett a barna műbőr ülésen legjobb öltönyében és ünnepi lakkcipőjében, bár nemigen találta helyét. Hiába kérdezgette a felesége, hogy mit ficereg annyit, amaz csak rázta a fejét. Ugyanígy konok hallgatásba burkolózott akkor is, amikor a múzeumokban rótták a termeket. A portrék értetlenül meredtek a verejtékező, összeszorított ajkú férfira.

A Vidámparkból kijövet Móricnak már nagyon elgyötört volt az ábrázata pedig még hátra volt a bő kétórás operaelőadás. Lucskos inge és feltűnő bicegése szavak nélkül árulkodott, asszonya pedig erre egy határozott mozdulattal félrevonta. A férfiúi büszkeség kapitulált és Mór részletesen elmesélt mindent.

Kisvártatva az Ikarus hangos szusszanással állt meg az Operaház melletti egyik utcácskában. Még volt egy kis idő az előadás előtt, a melósok a langy estében egymást ugratva cigarettára gyújtottak. Móric meg a neje viszont, mondván, van még egy kis elintéznivalójuk, határozott lépésekkel elindultak az ellenkező irányba. Meg sem álltak egy cipőboltig, hogy tíz perc múlva mindketten ragyogó arccal hagyják el azt.

A férfinél nem volt aznap boldogabb ember az Operában. Igaz, a körülötte ülők a terjengő bűz miatt már nem voltak ennyire boldogok, de ezt az árat ő szívesen megfizette.

Még nem sejtette, hogy amikor végül viseltes öltönyében, lábán az Operaházhoz meglehetősen méltatlan gumipapuccsal, arcán pedig a szabadulás mámorával kilépett a főbejáraton, egyszersmind besétál az örökkévalóságba.