Egy vagy három?

Komótosan, a maga tempójában indul a raktár felé. Nem siet, minek is sietne. Pontosan tudja, mi fog történni. Valami csip-csup dologért odaküldik, belép a helyiségbe, aztán a sarkon röhögő kollégák lecsapják a biztosítékot, majd rázárják az ajtót, hogy két órás szobafogság után végre valaki kiengedje. Így szokott ez lenni jobb időkben hetente egyszer-kétszer, máskor többször.

Azt is tudja, hogy nem fog dörömbölni. Amikor először zárták be az gyárudvar végén lévő épületbe, akkor kiabált. Verte a vasajtót, döngött az egész kalyiba. De senki sem hallotta meg. Legalábbis így akarta hinni. Azóta nem zajong. Igaz, így kevésbé szórakoztató a dolog, de hát ez már legyen a fiúk baja.

És most megint ez történik. A koszlott raktárban fekete csend ül, nem úgy, mint a műhelyben. Tulajdonképpen nem is nagyon bánja az egészet. Odakintről lépések zaja hallatszik, közelgő talpak alatt csikorog a kavics. Egy ismeretlen, határozott férfi hangot hall.

– Meg kell értened! A fúzió még a jövő hónap elején megtörténik. A létszám optimalizálást pedig ebben a konglomerátumban ti sem kerülhetitek el. 

– Aha. És? – szólal meg egy a fiúnak ismerős hang. A vastag orrhang tulajdonosa Révész Pista, a művezető.

– Három fővel többen vagytok az előirányzottnál. Szóval, hogy … izé, ki kell rúgnod három embert. Végignéztem az alkalmazottak névsorát és úgy gondolom, hogy Gallos Gyuri, Vető Feri meg Szabacsi Zoli lenne az… Ma beszélj velük!

Egy darabig még hallja az idegen férfit meg a kisfőnököt, de pár perc után a páros elindul  a műhely felé. Még mindig csikorog a kavics, aztán elhalkulnak a léptek.

Talán egy fél óra telhet el, talán még annyi sem, amikor kulcs fordul a zárban és kicsapódik a raktárajtó. A nyílásban megjelenik három röhögő pofa: Gallos, Vető meg a Szabacsi. Elsütik a szokásos hülye poénjaikat, lapogatják a hátát, hátha ő is nevet velük, de hagyják elmenni.

Másnapra szabadságot kér a művezetőtől. Amaz meg csak néz értetlenül, mert soha nem hallotta még ennyit beszélni a fiút. Igaz, most sem locsog, csak közli, hogy holnap dolga van, úgyhogy nem fog bejönni. 

És így is lesz. Felbuszozik Pestre, aztán villamosra száll és meg sem áll egy nagy, csupaüveg irodaházig. Nem sokáig időz bent, egy fél óra múlva szája szegletében egy mosolyfélével távozik.

Amikor másnap csörög a telefon a műhelyben, mindenki elnémul, mert a vezérigazgató a művezetőt keresi. Leeresztik a fiúk a hegesztőpajzsokat, kihúnynak a szikrák, a kalapácsok megállnak a levegőben. Révész az illetéktelen fülek elől bebújik az étkezőbe, de úgy megállt az élet, hogy a melósok így is tisztán hallják a vezért a vonal végén. 

– Három ember. Nekem tök mindegy, ki az a három! 

– Hát, ha hármat nem is, de egyet egészen biztosan tudok. Van nálunk egy nagydarab, mafla kölök, a Csabika. Nem nagyon illik ide a … hogyishívják: kollektívába. Meg egyébként is, ő olyan, nagyon más, mint mi, valamilyen fogyatékos, baj van a fejével. Ő lenne az első, aki az eszembe jut.

– Nagyon más, mint maguk? Tényleg? Ezt elhiszem magának. Tegnap ugyanis ez a – hogy is mondta? – mafla kölök az irodámban járt és három emberről beszélt… – nem tudja befejezni a mondatot, mert Révész közbevág.

–Jaj, hát azok csak marhulnak! Nem kell annyira komolyan venni ezt a raktárba zárásos dolgot! Sose bántják a Csabikát, csak szórakoznak. Én se örülök neki, de jó gyerekek mind a hárman, a Gallos Gyuri, a Vető Feri meg a Szabacsi Zoli is. Ezért kár volt ennek az idiótának fárasztania a… a vezérigazgató urat.

Hosszú hallgatás után szólal meg a vezér, Révész már azt hiszi, hogy megszakadt a vonal… – Ez az idióta tegnap arra kért, hogy gondoljam át a dolgot és e páratlan triumvirátus helyett inkább őt rúgjuk ki, mert azok családosok, ő meg –hogy is mondta maga az imént? – olyan más. A raktárról egy szót se szólt. A történtek fényében viszont lehet, hogy magának van igaza és tényleg elég lesz egyetlen ember… – mondja lassan, kínos tagoltsággal, aztán bontja vonalat.